"Nagyon sokszor a tudatunk, beszédünk és a testünk nincs összhangban, mintha nem is egy helyen lennénk. Először megérkezik a testünk valahová, utána elkezdünk valamit mondani, de a tudatunk még máshol jár. Még azzal foglalkozunk, hogy mi történt 10 perccel azelőtt, tegnap, vagy akár egy fél éve. Így amit mondunk, vagy teszünk, nem a jelen helyzetre vonatkozik, és ilyenkor nem is tudjuk a lehető legjobbat kihozni belőle. Sőt! Amikor nagyon sietünk, már a tudatunk ott jár a másik helyen, ezért sem itt, sem ott nem vagyunk 100%-ban. Kapkodunk, nem igazán figyelünk arra amit csinálunk, ettől persze nem érünk előbb oda. Azt gondoljuk, majd később lazítunk. De mikor? Majd akkor, ha már ott leszünk! És addig? Stresszesek maradunk vagy fokozzuk még? Mikor akarunk boldogok lenni? Holnap? Két hét múlva, amikor szabadságon leszünk?
Nézzük meg a naptárunkat! "Ma 8-tól 5-ig dolgozom, ezt túl kell élni valahogy, s utána boldog leszek." Ilyenkor nem is vagyunk tudatában annak, hogy mit határoztunk el. Úgy döntünk, hogy nem fogjuk élvezni a helyzetet - és ez nagyon jól megvalósítjuk.
Munka vagy kényszer? Amiről azt gondoljuk, hogy rossz, azt ügyesen végigszenvedjük, pontosan úgy, ahogy azt elterveztük a "naptárunk" szerint. Amikor viszont jól akarjuk érezni magunkat, az már nem megy ilyen könnyen, és rövidebb ideig is tart, mint ahogy azt szeretnénk.
Csináljunk egy másik naptárat! Mi az idő? Amikor jól érezzük magunkat, nagyon gyorsan elrepül, amikor viszont rosszul, akkor nagyon hosszúnak tűnik. Újratervezés!
Mikor akarunk boldogok lenni?
Most?
Ha most nem, akkor mi a garancia arra, hogy később igen?
Miért nem élvezzük teljesen az adott pillanatot? Tényleg jól látjuk a helyzetet? Hiszen mellettünk valaki örömmámorban úszik. (Idióta?) Nem elég, hogy nem vagyunk jól, még mások boldogságát is zavaró tényezőnek találjuk. Lehet, hogy csak a saját véleményünk társaságában ülünk? Hányszor tapasztaltuk már, hogy nem ugyanaz, ahogy a dolgokat látjuk, és ahogy azok vannak? Miért nem akarjuk ezt elfogadni és tudatosan használni?
Amikor stresszesek vagyunk, a cselekedeteink ügyetlenek, és az eredmény zavaros lesz. Amikor mindez elmúlik, akkor már legalább húsz nagyszerű ötletünk van, hogy mit lehetett volna csinálni. Ezek a lehetőségek mindig ott voltak, de mi nem láttuk őket, mert "azt hittük, hogy amit látunk, az az igazság." Ezért úgy gondoltuk, hogy nincs választási lehetőségünk és a korlátaink valósak. Ilyenkor mit látunk odakint, és hol van a boldogság?
Amikor egy órát egyedül vagyunk, annyi minden történik! Megmentünk valakit, új céget alapítunk, elutazunk Hawaiira, meghódítjuk Hollywoodot, vagy - ha nagyon negatívak vagyunk - már megint megbukunk a vizsgán, nem kapjuk meg az állást, visszautasítanak minket, összetörjük az új kocsit, stb. Ez azt mutatja, hogy megállás nélkül gondolkodunk. Nincs tér vagy szünet a gondolatok között. Melyeket vesszük komolyan és miért éppen azokat?
Amerikában azt kérték tőlem, hogy hagyjam a csomagomat a kocsiban, megdöbbenve vettem észre, hogy ez nem olyan egyszerű dolog. Én Magyarországról jöttem, ha itt valaki a kocsiban hagyja a csomagját, akkor hamarosan se csomag, se kocsi. Ez vajon mi? Intuíció vagy paranoia? Tényleg azt látjuk, ami van, vagy pedig korlátozott élet-tapasztalatainkat visszük magunkkal, amelyből mindig egyre több van, és amelyeket rávetítjük a helyzetre? Minden helyzet más és teljesen új.
Ha nem értjük meg, hogy hol van a boldogság forrása, akkor két dolog fog mozgatni minket: valamitől félünk, vagy valamit remélünk. "Nincs a világon se jó, se rossz: a gondolkozás teszi azzá." (Shakespeare) Vagyis nincs elválasztás a látó és a látott dolog között, csupán a saját mozinkat nézzük, és nem tudjuk, hogy mi vagyunk a rendezők. Jónak vagy rossznak ítéljük meg a helyzeteket, és ettől függően próbáljuk megtartani vagy elkerülni őket. Ezért nem vagyunk szabadok, és nem tudjuk "csak úgy" élvezni a helyzeteket. Az élet a "lentek és fentek" állandó áramlata lesz, melyre mintha nem lenne ráhatásunk.
Ezért tanított Buddha arról, hogy mi a boldogság forrása, és hogyan vannak a dolgok. Nem a tárgyak lesznek a boldogok, hanem a tudatunk. Mi vetítjük rá valamire, hogy szükséges ahhoz, hogy jól érezzük magunkat - és persze ennek ellenkezője is igaz. Ha pedig nagyon vágyunk valamire és végre sikerül megszereznünk, akkor a legtöbbször kiderül, hogy mégsem okoz örömöt, s valami más kell. Nem tudjuk, hogy mi az, ami valóban jó nekünk. A boldogság, amit keresünk, mindig ott van bennünk. Azért, hogy ezt meg is tapasztaljuk és az életünk részévé tegyük, Buddha a meditáció módszerét adta. Hogyan tudunk minden helyzetet élvezni? Van néhány pillanat, amikor nem félünk, és nem remélünk, amikor nem akarunk máshol vagy mással lenni, amikor spontánul és erőfeszítés nélkül vagyunk képesek olyan dolgokra, amit nem is gondoltunk volna lehetségesnek. Ez nagyon ritka és hamar eltűnik. A meditációban éppen azt gyakoroljuk, hogy minden pillanat ilyen legyen, hogy ne a múltban vagy a jövőben járjunk, hogy a tapasztalót és a tapasztalt dolgot ne szétválasszuk, hanem egységként éljük meg. Képesek legyünk a teljességünkkel dolgozni.
Mindenki mást lát meg ugyanabban a térben. Van, aki kellemes embereket, van, aki birtokolni való dolgokat, van, aki egy koszt a földön. S mindenki azt hiszi, hogy az igazságot látja.
Azért meditálunk, hogy mindig az egész teret tapasztaljuk, ne csak a töredékét és a korlátokat, így a tér, melyben minden megjelenik, információvá válik a számunkra. Amikor azt látjuk, ahogy a dolgok vannak, az félelem nélküli bölcsességet eredményez, és feltételek nélküli örömöt tapasztalunk, mely spontán jelen van bennünk. Mivel nincs elválasztás a látó és a látott dolog között, nem tudjuk elválasztani a mi örömünket másokétól, így megjelenik bennünk a határtalan, aktív együttérzés. Buddha legmagasabb tanításai szerint a tudatunk természete tér, s ennek tulajdonságai a félelem nélküli bölcsesség, a spontán gyönyör és a feltételekhez nem kötött, aktív együttérzés.
Azért végzünk formális gyakorlatokat, hogy az élet minden helyzetében képesek legyünk a teljességünkkel dolgozni. Ne félelemből és elvárásokkal döntsünk, hanem úgy, ami a leghosszabb távon a legtöbb lény javára válik. Például elhatározzuk, hogy megértőbbek leszünk valakivel, de abban a pillanatban, amikor előttünk áll, úgy érezzük, mégsem vagyunk erre képesek. Ha ez sokszor megtörténik, akkor azt a benyomást ültetjük el magunkban, hogy mi nem vagyunk "képesek". Így alakulnak ki a korlátok, és elveszítjük a bizalmunkat a tudatunk erejében. Azért használjuk a meditációt a megértett információ és a cselekedet között, hogy képesek legyünk megváltoztatni a helyzetet. "A szabadságért minden pillanatban meg kell küzdenünk." (Láma Ole Nydahl)
Minden pillanatban lehetünk nagyszerűek és nem annyira nagyszerűek. Ezt a harcot nyerte meg Buddha is. Ennek pedig a legjobb eszköze a meditáció."
Forrás: Kőszegi Zsuzsa (Buddhizmus ma magazin)
Ezért tanított Buddha arról, hogy mi a boldogság forrása, és hogyan vannak a dolgok. Nem a tárgyak lesznek a boldogok, hanem a tudatunk. Mi vetítjük rá valamire, hogy szükséges ahhoz, hogy jól érezzük magunkat - és persze ennek ellenkezője is igaz. Ha pedig nagyon vágyunk valamire és végre sikerül megszereznünk, akkor a legtöbbször kiderül, hogy mégsem okoz örömöt, s valami más kell. Nem tudjuk, hogy mi az, ami valóban jó nekünk. A boldogság, amit keresünk, mindig ott van bennünk. Azért, hogy ezt meg is tapasztaljuk és az életünk részévé tegyük, Buddha a meditáció módszerét adta. Hogyan tudunk minden helyzetet élvezni? Van néhány pillanat, amikor nem félünk, és nem remélünk, amikor nem akarunk máshol vagy mással lenni, amikor spontánul és erőfeszítés nélkül vagyunk képesek olyan dolgokra, amit nem is gondoltunk volna lehetségesnek. Ez nagyon ritka és hamar eltűnik. A meditációban éppen azt gyakoroljuk, hogy minden pillanat ilyen legyen, hogy ne a múltban vagy a jövőben járjunk, hogy a tapasztalót és a tapasztalt dolgot ne szétválasszuk, hanem egységként éljük meg. Képesek legyünk a teljességünkkel dolgozni.
Mindenki mást lát meg ugyanabban a térben. Van, aki kellemes embereket, van, aki birtokolni való dolgokat, van, aki egy koszt a földön. S mindenki azt hiszi, hogy az igazságot látja.
Azért meditálunk, hogy mindig az egész teret tapasztaljuk, ne csak a töredékét és a korlátokat, így a tér, melyben minden megjelenik, információvá válik a számunkra. Amikor azt látjuk, ahogy a dolgok vannak, az félelem nélküli bölcsességet eredményez, és feltételek nélküli örömöt tapasztalunk, mely spontán jelen van bennünk. Mivel nincs elválasztás a látó és a látott dolog között, nem tudjuk elválasztani a mi örömünket másokétól, így megjelenik bennünk a határtalan, aktív együttérzés. Buddha legmagasabb tanításai szerint a tudatunk természete tér, s ennek tulajdonságai a félelem nélküli bölcsesség, a spontán gyönyör és a feltételekhez nem kötött, aktív együttérzés.
Azért végzünk formális gyakorlatokat, hogy az élet minden helyzetében képesek legyünk a teljességünkkel dolgozni. Ne félelemből és elvárásokkal döntsünk, hanem úgy, ami a leghosszabb távon a legtöbb lény javára válik. Például elhatározzuk, hogy megértőbbek leszünk valakivel, de abban a pillanatban, amikor előttünk áll, úgy érezzük, mégsem vagyunk erre képesek. Ha ez sokszor megtörténik, akkor azt a benyomást ültetjük el magunkban, hogy mi nem vagyunk "képesek". Így alakulnak ki a korlátok, és elveszítjük a bizalmunkat a tudatunk erejében. Azért használjuk a meditációt a megértett információ és a cselekedet között, hogy képesek legyünk megváltoztatni a helyzetet. "A szabadságért minden pillanatban meg kell küzdenünk." (Láma Ole Nydahl)
Minden pillanatban lehetünk nagyszerűek és nem annyira nagyszerűek. Ezt a harcot nyerte meg Buddha is. Ennek pedig a legjobb eszköze a meditáció."
Forrás: Kőszegi Zsuzsa (Buddhizmus ma magazin)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése